Újra lehet kapni Magyarországon Thiel hangsugárzókat. Az amerikai céget 1977-ben alapították, tehát régi motoros a szakmában és a mai napig őrzi kvázi manufakturális jellegét.
Újra lehet kapni Magyarországon Thiel hangsugárzókat. Az amerikai céget 1977-ben alapították, tehát régi motoros a szakmában és a mai napig őrzi kvázi manufakturális jellegét. Minden komponenst helyben készítenek, az alapító, aki egyben a cég tulajdonosa és vezető tervezője tevékenyen felügyeli a gyártás minden fázisát. Megtekintve a Thiel portfólióját, láthatjuk, hogy nem csak drága álló dobozokat, hanem drága mélynyomókat, centersugárzókat és professzionális, kiemelkedően magas hanghűségű teremhangosítókat is gyártanak.
A StreamAudio kínálatában mind a három, jelenlegi állódoboz megtalálható, elnevezésük jelzi a minőségi ugrásokat is: a legkisebb CS1.7-et a CS2.7, őt pedig a CS3.7-es típus követi. A forgalmazó bemutatótermében volt lehetőségem alaposan megszemlélni őket, valamint röviden a CS1.7-es hangjával is megismerkedni. Tekintsék ezt az írást amolyan interaktív bemutatónak, mintsem elmélyült tesztnek, aminek az idő rövidsége szabott határt. A „pici" Thiel álló doboz impozáns látványt nyújt, 93 cm-es magassága, hátrafelé döntött előlapja és a felhasznált anyagok minőségi megmunkálása fokozott pavlovi reflexeket élesztett bennem. A teljes egészében kézi megmunkálással és összeszereléssel készülő amerikai dobozok alumíniumot nagy mennyiségben használó hangszórókra épülnek, a jellegzetes mélyközépsugárzó (6,5") csillagvirág mintázatú felülete (membrán geometriája) hosszadalmas kísérletezés, számítógépes elemzés eredménye. Az alapító, Jim Thiel filozófiája hasonlatos a többi gyártóéhoz (magas, az eredeti élőzenéhez közelítő hangzás, tonális egyensúly, széles dinamikatartomány és tisztaság), a technológiai megvalósítás azonban közel egyedi. Az 1.7-es egy kétutas doboz, előlapján hosszú és keskeny nyílással (kialakításával minimalizálva a kiáramló levegő keltette zajt), ami egy hangolt reflexnyílás, egyben erőteljesen meghatározza az elegáns álló hangfal arculatát. Az oldalfalak 25 milliméteres vastagságú anyagát az erre felerősített 50 mm vastagságú fekete előlap merevíti, a döntött előlap fázishelyes lesugárzást tesz lehetővé. A keresztváltó elsőrendű (-6 dB / oktáv), többszörösen szűrt, állandó impedanciaértéket biztosítva a teljes lesugárzási tartományban, természetesen saját fejlesztés.
A lehallgató helyiségben (~25 nm, akusztikai elemekkel hangolt szoba) gondoskodtak a megfelelő körítésről, a CS1.7-et egy olasz Audia Flight ONE integrált erősítő hajtotta meg Nordost és Harmonic Technology kábelezéssel, a forrás egy Lumin T1-es hálózati lejátszó volt, minden Xindak tápszűrőre kötve.
Bemelegítésnek a Dire Straits-el kezdtem, DSD felvétel, 18 dB-es hangerőosztás (ennél maradtunk a meghallgatás végéig), Brothers in Arms. Szerencsére találtam megfelelő, számomra is ismert hanganyagot, így kerültek ezek a sorok a jegyzetfüzetembe. „Ride across the River": így elsőre megdöbbentő volt az a mennyiségi és minőségi mélyhang, amit a mindössze 16 cm átmérőjű sugárzó kisajtolt magából. Precíz és pontos volt, telt és energikus, egységes és összehangolt. A szám vége felé már körvonalazódott bennem egyfajta vélemény, de nem akartam skatulyába dugni (úgysem fért volna bele). Rockzene után egy kis olaszra hangolt blues (az erősítőnek biztos tetszett) következett, Christian Willisohn szólólemezéről a „Caruso". Azon melegében rá is cáfolt az előbbi skatulyázásomra, gyorsan el is hessegettem a fejemből a kisördögöt: érzelmes, légiesen könnyű Christian hangja, szárnyalt a teremben, annak ellenére is, hogy a basszus fokozottan jelen van ebben a számban, de nem tudta elnyomni a zenét. Örömmel fedeztem fel Miles Davis Kind of Blue albumát a DSD könyvtárban, így már forgott is a „So What" című nyitódal. Itt egy picit mintha forszírozva lenne a mély, a trombitából el tudnék viselni több rezet, a tenorszaxofon sem elég karcos, viszont a cinek rettenetesen tiszták. A magas sugárzó is alumínium dómból építkezik, a következő, Herbie Hancock jazz sztenderd, a „Watermelon Man" (album: Head Hunters) eszement felbontással és térérzettel állította fel a szőrt a hátamon. Levegős, roppant mód kimunkált produkciót nyújtott a kis Thiel, megfogott és precíz alsó tartománnyal. Dzsessz után nyergeljünk át klasszikus zenére. Haydn Üstdob szimfóniájának második tétele: bitang jó mélyeket tol magából a Thiel. Az az üstdob beütés nagyon tetszik, a fúvósokból áradó zene nagyon kellemes, cseppet sem bántó, egységes. Közhely, de attól még igaz: jól különíti el a hangszereket az amerikai doboz, nem csak egy pontból áll egy nagyzenekar, itt meg is lehet különböztetni őket egymástól. Nem is tudja csőbe húzni a zenekar a Thielt... Santana következik, a „Shape Shifter"-ről a hazai vonatkozású nóta, a Mr. Szabó. Az egész album különösen jól sikerült anyag, zeneileg is. A Mr. Szabó egyik kedvenc számom. Fantasztikus gitárjáték, hangszerelés. És érzelem. Hihetetlen jól szól ez a rendszeren. Meghallgattam volna még háromszor-négyszer, de sajnos véges az idő. Bár tolta a pofámba az információt, a felbontást, az összes hifis paramétert, amit fel tudnék sorolni, mégis, el tudtam merülni, szemlélődni, gondolkozni közben, belelátni pár Szabó Gábor akkordot Santana játékába. De ez már erősen szubjektív eleme ennek az írásnak, aki nem akarja, ne is vegye figyelembe. Én azért nehezen vertem ki a fejemből Szabó urat, kellett hozzá egy kis pörgés, cseppet sem álmosító színházi előadásban: Dream Theater, Systematic Chaos, „In the Presence of Enemies". Szép is lett volna, ha pont ez nem szól jól egy amerikai hangsugárzón. De bizony hogy jól szólt! Energikusan, rockzenére teremtve.
Gyors doboz a Thiel CS1.7, de ugyanakkor megpróbál alkalmazkodó is lenni. Nem kendőz el sokat, a felvételeket azok valójukban tolmácsolja, nem színez, nem nyomul, koherens, bár ezzel akár az egész rendszert jellemezhetném. Mint ilyen, nem lesz mindenki kedvére való, de akinek bejön ez a fajta zeneiséghez való hozzáállás, az szeretni fogja. Meghallgatásra erősen ajánlott!
forrás: hifipiac.hu
