A kicsomagolt kis Quadralok nagyon igényes, magas fényű fehér lakkozást kaptak a gyárban, a hátsó felén szép kis táblácska hirdeti a műszaki adatokat: frekvencia átvitele 48 – 55.000 Hz, a keresztváltó 3400 Hz-en vág.
Mostanában valahogy úgy alakult, hogy elkerültek a hangsugárzók. Ha jól emlékszem (persze hogy jól, mert megnéztem), utoljára egy évvel ezelőtt írtam a Thiel CS1.7-ről, de odahaza már vagy tizenöt hónapja nem járt tesztelendő doboz. Aztán hopp, jött a nagy sötét autó és hozott egy pár kis, világos dobozkát. Quadral hangsugárzót még úgy sem hallgattam, ismerkedjünk hát meg egymással!
Mindezek ellenére a német márka gyakori vendég a HFP hasábjain és én illedelmesen el is olvasok minden, a kollégák által írt cikkeket. Belőlük tájékozódtam Quadral ügyben is. Elképesztő az a termékskála, amit a gyártó piacon tart! Nem vállalkoztam az összeszámolásra, de bőven három tucaton is túlmutat a választék, legyen szó állványos, álló, center vagy szub hangsugárzókról. Ha az árkategóriákat nézem, akkor a Sytle 2 valahol az alsó középben foglal helyet, autós analógiával élve egy jól felszerelt Opel Astra szintjén. Ez az a kategória, ahol, terméktől függetlenül, már villantani kell valamit a vásárlók felé, mert a konkurenciaharc nagy. Nem vagyunk a hifi Mekkája (sajnos), de véleményem szerint a ~ 250.000 Ft-os árcédula még idehaza is az éppen megfizethető kategóriába esik. Jómagam is preferálom a jó minőségű monitorsugárzókat, évekig hallgattam ilyen dobozkákat. Lássuk, mivel csábít minket a német hangsugárzó gyártás egyik zászlóshajója, a Quadral. A Chromium Style 2 egy kétutas, hátsó nyomókamra-reflexiós (bass-reflex) hangsugárzó, relatíve érzéketlen, 86 dB az ide vonatkozó értéke. A magas sugárzója egy alumínium szalagsugárzó (ribbon), mögötte egy nagyméretű, neodymium mágnes trónol, a mélyközepe pedig egy titánium PP membrán, grafit bevonattal, átmérője 155 mm. Ha most itt megállunk egy kicsit és elővesszük a sztereotípiánkat, akkor könnyen fellebeghet a szemünk előtt egy harsány, agresszív magasakat toló, fémes hangokkal operáló doboz képe, ha pedig ehhez hozzávesszük, hogy a gyártója német, akkor akár abba is hagyhatnánk az olvasás. Kérem, ne! Bennem is megvolt a kétkedés halvány szikrája, ami fokozatosan oszlott szét, mint a hajnali köd.
A kicsomagolt kis Quadralok nagyon igényes, magas fényű fehér lakkozást kaptak a gyárban, a hátsó felén szép kis táblácska hirdeti a műszaki adatokat: frekvencia átvitele 48 – 55.000 Hz, a keresztváltó 3400 Hz-en vág. A terminálok roppant igényes darabok, fogadnak banándugót, de a villa vagy a csupasz kábelvég sem hozza zavarba őket. Az anyagot sem spórolták ki belőlük (MDF kabinet), darabonkénti nettó súlyuk 5,7 kg, alsó felükön pedig 4-4 kis tappancs támasztja meg őket. Szívesen mértem volna egy impedanciát, ami a gyártó által 4-8 Ohmnak van megadva, a valóságban azonban szerintem közelebb van a négyhez, mint a nyolchoz. A kivitelezés csillagos ötös, hozza az elvárhatót, mondhatni stílusos. Kis szöszmötölés után hozzá is kapcsoltam a végfokhoz, érzéketlenség ide, 86 dB oda, erőben nem fog hiányt szenvedni a kis Quadral. A meghallgatás csillapított, kb. 12 nm2-es szobában történt.
A forrás az első három tesztanyagnál CD játszó, a ráadás zene pedig LP-ről forgott. Pár napig csak kötetlen zenehallgatás történt, váltakozó hangerőn, majd leültem, szembefordítottam a lámpát a dobozokkal és megkezdődött a vallatás. Mindennek első tanúja volt a sokat látott Hugh Laurie, aki egyből azt mondta, hogy „Let them Talk”. A hosszú nevű német pedig szót fogadott, és úgy kezdett el dalolni, mint a kisangyal. Energikus, erőteljes, de kontrollált mélytartománnyal büszkélkedő hifi hangfal a Style 2. Kicsit tartottam a szalag magasaktól, alaptalanul: abszolút kiegyenlített, karcosságnak vagy visításnak nyoma sincs a hangjukban, inkább a finomabb, lágyabb, kiműveltebb vonalat viszik, sok-sok szikrával, ha kell. A mélytartomány ugyan hangsúlyos, kész csoda, amennyi kijön belőle, de reflexnyílás ide vagy oda, nem pufogós, egész kontrollált, de rajta hagyja a lenyomatát a zenéken. Laurie hangja is lejjebb került egy fél oktávval miatta, de ezt nem éltem meg zavarónak, mert a két hangszórót sikerült megfelelően egymáshoz lőni. Így született meg az az energiakoktél, aminek a sebessége, lendületes hangzása követi a mai trendeket. Ez a gyorsaság a későbbiekben, bizonyos zenéken nagyon jól fog jönni. Hangszerhangjai, összeszedettsége, természetessége egy picit kiszakítja a hifis hangzásból és tolja a kifinomultság felé. Persze odaérkezni soha nem fog, de az átlagnál jobban megközelíti azt. Lassú és finom jazz muzsikára váltottam a fehér blues után, kíváncsi voltam, képes e bensőséges hangulatot teremteni a kis Quadral. Chihiro Yamanaka „Outside by the Swing” albuma került a lejátszóba. Érdekes tapasztalás volt, hogy ezen az albumon nyíltabban, elevenebben szólalt meg. Míg Hugh Laurie albumán néha hiányoltam volna egy picivel jobban kinyíló felső tartományt, itt megkaptam. A cinek fémesebben, hosszabb lecsengéssel szólaltak meg, a zongora is elevenebbnek hangzott. Az enyhe, mélybe hajló tónusát itt sem tudta levetkőzni, de dicséretes, hogy a nyílás hangolását a kisebb terekhez is hozzálőtték. Nagyobb helységbe helyezve elképzelhető, hogy jobban egyensúlyba kerül a hangja… Az album számomra legérzelmesebb dala a „Teared Diary”: a kis hófehérke arányosan, cseppet sem analizálva állt a feladathoz. Ha nem is egy Sonus Faber módjára, de érzem, hogy próbálkozik az érzelmi átvitellel. Végigfülelve az egész lemezt, egyre határozottabban gondolom, hogy valamilyen melegebb hangú, (nem punnyadt!) tranzisztoros erősítővel párosítanám. Mondjuk egy kis integrált Exposure-al, de pl. Primare-val semmiképpen.
Utolsóként egy koncertfelvételt hallgattam meg, gondolom kitalálják, hogy az „Alchemy” volt az, a Dire Straitstől. Nagyon jó atmoszférát teremtett a szobában a német doboz, a koncert hangulata egészen élvezetes, élethű volt! Érdekesnek találtam az Alchemy-t hallgatva, hogy a hangja sokkal egységesebb, kifinomultabb lett, eltűnt a korábban tapasztalt basszustöbblet, egyensúlyba kerültek a szólamok. A térábrázolása, a pozícionálás is remek, a hangerő növelésével pedig egyáltalán nem mutatta a szétesés jeleit. Knopfler gitárjátékát egy élmény volt, amihez nagyban hozzájárult a Quadral pörgős és energikus hangolása. Azt kell hogy mondjam, ezt a hangsugárzót rockzenére hangolták, amit csak megerősített az egyik AC/DC album, a „For Those about Rock” is. Ez a lemez lemezjátszóról szólalt meg, sokkal természetesebben és magától értetődőbben, mint a CD.
A Style 2 tud és szeret is hangosan dalolni, jól bírja a tempót, hangolása pedig a ma divatos trendeket követi. Nem túl válogatós a műfajok között, de rockzenén jobban érzi magát, így bátran ajánlom, akár házi mindenesnek is. Kiviteli minősége miatt pedig a szoba díszévé is válhat.
