Tavaly ősz óta újra van hivatalos, hazai Thorens márkaképviselet. A patinás svájci-német gyártó minden analóg barát szívét megdobogtatja, mégpedig azért, mert sokan közülük egészen biztosan birtokoltak, vagy birtokolnak most is Thorens lemezjátszót. Volt nekem is, természetesen. A cikk írásának pillanatában tizenhárom lemezjátszó képezi a kínálatot, gyakorlatilag kétfajta felosztásban. Van a Classic és a Modern sorozat. A TD 203 a Modern sorozat belépőszintjén áll.

Thorens TD-203 audiopile lemezjátszó teszt

A Thorens története régre nyúlik vissza. A cégalapító, Hermann Thorens 1883-ban jegyeztette be a kezdetben kicsi, manufakturális vállalkozását. Először zenélő dobozkákat és óraszerkezeteket gyártottak, majd 1903-ban megkezdték az Edison féle fonográf gyártását. 1928-ban aztán megjelentek az első, már elektromos motor hajtotta lemezjátszójukkal, rá egy évre pedig piacra dobták mágneses hangszedőjüket is. 1903 és 1928 között pedig gyártottak öngyújtókat, harmonikákat is. Az első automata lemezcserélő mechanika is az ő nevükhöz fűződik, amelyet 1943-ban készítettek először. Azután, ahogy a cég mérete is növekedni kezdett, olyan „kultikus" lemezjátszók kerültek le a szalagról, mint a TD 124 (1957), vagy a mai napig is elismert és kedvelt TD 125 (1968). Aki bővebben szeretne a cégről olvasni, annak ajánlom figyelmébe ezt a remek írást! Magam is nagy várakozásokkal tekintettem a TD 203 elébe, egyrészt a Thorens tradíciói, másrészt a márkával szerzett tapasztalatim miatt. Kicsi, kompakt csomagban érkezett a gyalu, belseje a helykihasználás ékes példája lehetne. A futómű, a lemeztányér és a plexi fedél külön, egymás fölé csomagolva, a kar spéci gumiütközővel szorítva, a hangszedő természetesen beszerelve, rajta védősapka. A csomagban van egy hálózati adapter és egy libikókás tűmérleg is. Én a saját, digitális tűmérlegemet használtam a kontrollra, valamint, mivel úgynevezett uni-pivot kar van a futóműre szerelve, állítottam az azimuth beállításon is. A TD 203 beépített összekötőkábellel rendelkezik, a hossza a legtöbb helyzetben elégséges, a végén aranyozott csatlakozókat találunk. Van rajta földvezeték is, az előfokhoz való csatlakoztatás így gyerekjáték volt. A lapos keresztmetszetű szíj és az ellensúly súly külön volt csomagolva, ezeket a színvonalas használati útmutató szerint könnyen fel lehet helyezni. Mivel beállított lemezjátszót kapunk, csak e két kiegészítőt kell magunknak felrakni, illetve a lemeztányért a tengelyre (és ezzel együtt az alsó tányérra) helyezni. Kicsit elidőznék a TD 203 karjánál, hiszen ritka, hogy a gyártó uni-pivot kart szereljen a lemezjátszóira.

Thorens TD-203 audiopile lemezjátszó teszt

A TP 82-nek nevezett hangkar új fejlesztés, nem szokták olcsó, belépő szintű pörgetőkön használni. Én korábban egy Roksan Radius 5-ön találkoztam ilyen rendszerű karral (Nima) és kezdetben furcsa volt az a „kóválygás", amit bemutatott. A TP 82-ben öt helyen csapágyazott főtengelyt apró csapágygolyót találnánk, ha szétszednénk, ezeken egyensúlyoz menet közben a kar (egy szénszálból készített tűn), ami hengerelt alumíniumból készült, a közepén pedig rezgéscsillapító gyűrűt helyeztek el. Ezt nem célszerű eltávolítani, a helye pedig esetenként változó lehet, ahogy a gyári mérések megkívánják. Az ötgolyós csapágy-elrendezés a Thorens szerint igen nagy stabilitást biztosít, miközben eliminálja a függőleges és horizontális erőhatásokat. A hangtengely bronzcsapágyon fut, amelyet olaj ken, a motor (DC szervó) pedig gumifüggesztések segítségével van elszigetelve a talapzattól. A sebességet (33 1/3 és 45 RPM) billenőkapcsolóval állíthatjuk, sőt, mind a két fokozatnál lehetőség van a finomhangolásra, amelyet egy apró csavarhúzó segítségével végezhetünk el. Szintén van lehetőségünk a karmagasság (VTA) és a hangszedő tengelydőlésének (azimuth) korrigálására. A karba egy TAS 257 kódnevű hangszedőt szerelt a Thorens, ami, mint kis kutakodás után kiderült, nem más, mint egy Audio Technica AT3600L (CN5625AL) típusú egység. Ez egy ún. OEM hangszedő, amelyet előszeretettel használnak első szerelésként a lemezjátszó gyártók. Van némi hasonlóság az AT-95-ös hangszedővel, de ha megnézzük az eltérő technikai paramétereket, akkor láthatjuk, hogy a 3600L egy önálló termék. Mozgó mágneses (MM) pickupról van szó, az ehhez dukáló standard 47K ohmos lezárással. A tűt egy hengeres alumínium csőre illesztették, a tűprofilja .6mil-es, kúpos kialakítású gyémánt. Kimeneti feszültsége 4.2 mV (5 cm/sec @ 1 kHz), ezek alapján pedig valahol az AT-91 és az AT-95 körül (sajnos a gyártó sok technikai paraméterrel adós) van a helyettesítő hangszedője. A tű természetesen cserélhető, otthon is, egy kis körültekintéssel. Ha megvizsgálom a hangszedő és a hangkar kapcsolatát, egy furcsaság mindenképpen akad. A TP-82-es kar effektív tömege 11 gramm, a hangszedő (~5,7 g) viszont ennél jóval nehezebb kart igényelne. A rezonanciafrekvencia táblázat alapján 24 és 30 (!) gramm közötti tömegű karban érezné igazán jól magát ez a hangszedő család! A TD 203 lemeztányérja valamilyen komponens műanyagból készült, átmérője megegyezik a legtöbb hanglemezével és emiatt nem tudunk alányúlni levételkor a lemezek szélének. Ez picit kényelmetlen megoldás, amely esetenként ujjlenyomat hátrahagyásával járhat. A motorja halk és erős, a fordulatot hamar felkapja, a fordulatszám stroboszkóppal ellenőrizve stabil. A csomagban található még egy beállító sablon, ha hangszedőt cserélnénk, és ami a színeket illeti, háromból is választhatunk: magas fényű vörös, fekete vagy fehér.

Egyből bedobtam a mélyvízbe a kis Thorenst: egy olyan lemezt választottam elsőnek, ami megdolgoztatja nem csak a lemezjátszókat, de a teljes láncot. „Jacques Loussier Play Bach No. 2" (Telefunken-Decca - SLK 16668-P, 1963, VG+). Ez a felvétel nagyon sok halk rész(lete)t tartalmaz, amiket néha egy kis kitörés követ. Örömmel konstatáltam, hogy a futás szinte zajtalan, a néha felbukkanó sercegéseket jól tolerálja a hangszedő, azonban a 4.2 mV-os jelszint ellenére halknak találom a hangerőt. Ugyanezen MM bemeneten egy 3.0 mV-os MC hangszedő érezhetőbben alacsonyabb potiállásnál hozta ugyanazt a hangerőszintet. A Loussier felvételen kiegyenlítetten, de picit fakón szól, érezhetően sávhatárolt az AT3600L, de legalább egységes, a cinek és a zongora felső regiszterei jól, világosan szólnak, de lefelé menet hiányzik a testesség belőle. A halk részek néha elvesznek az időben, folyamatosan játszanom kellene a hangerővel, de inkább lemezt váltok. Miles Davis „Kind of Blue"ját teszem fel (CBS - 460603 1, 1987, NM), a már újrakevert, sztereó verziót. Érezhetően könnyebben emészti a 203-as ezt a lemezt, de kicsit egykedvűen játssza, a trombita lehetne rezesebb, a dinamikát kicsit keveslem. Egy igazán jó összeállításban szárnyal Davis trombitája, nyíltabb az egész produkció, itt, bár a közepe sokat javult az előző lemez óta, még túlságosan zárt. Végighallgatva mindkét oldalt, kezd körvonalazódni, hogy a teteje a legjobb ennek az összeállításnak. Egyértelműen kezdek a hangszedőre gyanakodni, el is határoztam, hogy a teszt végén kicserélem egy másikra. De előtte haladjunk csak a kijelölt tesztprogram szerint. Új nyomású lemez következik, a Pink Floydtól. „Division Bell", a viszonylag friss, kétlemezes kiadás (Parlophone, 0825646293285, EU, 2014, M). Sokkal jobb a hangja, mint a korabeli szingli nyomásnak. Most, hogy duplára keverték, több dinamikának és jobb felbontásnak örvendhetünk. Nézzük, mit ad vissza a Thorens. Az énekhang (Gilmour és a vokálok) egész jó, olyan szárnyalós, könnyed, artikulált. Szétválnak egymástól és a hangszerektől is jól elkülöníthetőek. A basszus kicsit lapos, precíznek precíz, de egyszerűen kevés. A „Marooned"-ban Gilmour gitárjátékát hűen tolmácsolja a gép, a cinek is finomak, enyhén fátyolos hangzással. Mint már írtam, a magas hangokat becsülettel szólaltatja meg a hangszedő, sőt, ez az új nyomású lemez fekszik is neki, mert szellősebb a hangzás.

Thorens TD-203 audiopile lemezjátszó teszt

A „Coming Back To Life"-ot hallgatva a zongora (szinti), bár feszegeti rendesen a hangszedő korlátait, de abszolúte hallgatható. Ugorjunk a következő korongra, egy Iron Maiden lemez következik, a Powerslave (EMI, 1C 064 24 0200 1, 1984, NM). A kultikus angol rockbanda nagy kedvencem, a fiatalságom egy darabja és bár a rendszer nem zúzós rockra van kihegyezve, de mégis élvezhetően lehet rajta ezt a műfajt is hallgatni, már csak a gyorsasága okán is. Kicsit vékony, egy kis testesség hiányzik belőle, ha meglenne, nagyobb lenne az élvezeti faktora. Pergés van, a gitár ismét rendben, de sok hangszer és ének esetén hajlamos elveszíteni a kontrollt. Összességében mégis ez a műfaj az, ahol a legkevésbé voltak zavaróak a fent vázolt hiányosságok. Jól elvoltunk egymással, sőt, került fel még sok rockzene a Thorensre (két hétig élvezhettük egymás társaságát). A „Powerslave" A/3-as száma, a „Losfer Words (Big 'Orra)" igen jó cintányérral, ritmikus, eleven hanggal, valósághű gitárokkal nyit, de alul, nem meglepően, nem brillírozik. Még két lemez van vissza a tesztanyagból, az egyik Herbert von Karajan és a berlini filharmonikusok felvétele, amelyen Vivaldi, Albinoni és Pachelbel (Deutche Grammophon Signature - 415 201-1,1972, NM ) műveit játssza a világhírű zenekar-karmester kombináció. Az első lemezoldalról kivételesen a második számot indítom: Vivaldi Négy Évszakját (Tavasz, E-dur, E-major), a kezdet biztató. A vonósok hangja lágy, nem tolakodó, de kicsit fedett. Egészen egyben van a hangkép, nem esik össze, de az igazi erőpróba majd csak Pachelbel lesz (A1, Canon, G-dur). Itt már zavarba hozható az AT hangszedő, nem tudja a teljes dinamikatartományt átfogni, a halk és a hangos részek között nincs meg a kellő átmenet, érezni, hogy sávhatárolt. Itt jött el a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy hangszedőt kell cserélnem. Egész egyszerűen nem hittem el, hogy itt van ez a Thorens lemezjátszó, és nekem be kell érnem ennyivel. Nem kell! Levettem a polcról egy Ortofon MC 15 Super II-es hangszedőt, beszereltem, beállítottam és vártam a csodát. Az álmoskönyv rezonanciatáblázat szerint ideális párosítás ez, de, mint oly sok esetben, csak a gyakorlat adhat végleges választ. Visszakerült rögvest a lemeztányérra Karajan és a berlini filharmonikusok. Izgultam, de megnyugodtam, elégedetten hátradőltem és élveztem a zenét. Megszűnt az a sajátos monotónia, ami eddig majd minden lemezen tetten érhető volt, egészséges és dinamikus, nyitott hangnak örvendtem, jóval több információt (és sajnos sercegést is, de ez egy ilyen történet) kaptam, azaz nőtt a felbontás. Egyből fellélegzett a TD 203, én pedig felraktam a Pink Floyd lemezt, majd az összes többit. Visszafelé, az alábbi tapasztalatokat szereztem. Iron Maiden: kiegyenlítettebb hangzás, megjön az alja, feldúsul a basszus, megférnek egymás mellett a hangszerek, egyik sem kerekedik felül a másik kárára. Pink Floyd: folyékonyabb a zene, de a különbség nem nagy. Talán a cinek fémesebbek és textúrázhatóbb minden. Kind of Blue: nyíltabb, karcosabb és harcosabb, ahogy Davis fújja. Sokkal valósághűbb, a jelenlétérzet nagyobb. Végül, Jacques Loussier Play Bach No. 2: a legmarkánsabb változást kétségkívül itt hozta az Ortofon. A halk részek információtartalma megemelkedett, élénkség költözött a felvételbe, a dinamikatartomány kiteljesedett.

Összességében a TD-203-as teljesítménye tetszett, viszont az alábbi két dolgot mindenképp megemlíteném: vagy az AT nem való ebbe a lemezjátszóba (túl könnyű a kar!), vagy nagyon nem szerette az MM fokozatot az előfokban. Esetleg az is előfordulhat, hogy egy olcsóbb modernebb, lemezjátszó előerősítővel nem is hallani azokat a problémákat, amikkel én találkoztam. Tény, hogy kapacitív lezárást nem tudtam állítani, de ilyen opció a TD 203-hoz (árban is) passzoló előerősítőkben nincs is, amúgy meg az AT szerint is a 47k Ohm a sztenderd.  Megint kiderült, hogy mennyire nem fekete vagy fehér az analóg világ. Színes, izgalmas és a nehézségek ellenére szerethető. Mert nehézségek akadnak szép számmal. Miután visszaszereltem a gyári hangszedőt, feldobtam egy utolsó lemezt, búcsúzóul. Egy egyszerű, olcsó indiai nyomatot: Jean Michell Jare, „Oxygene" (Polydor 2344 068, 1976, G). Az összes lemez közül, amiket próbára tettem, messze ez szólt vele a legjobban. A szintetizátor muzsika jól feküdt az AT3600-nak, testesen és dinamikusabban rótta a tű a barázdákat. Szóval ez egy ilyen játék. Jó lemezjátszó a Thorens TD 203 és a kategóriájában kiváló összeszerelési minőségnek örvend. Egyedi és magas színvonalú újításokat tartalmaz, így megéri az árát. Aki pedig maximálisan ki akarja használni a benne rejlő lehetőségeket, annak érdemes egy kicsit komolyabb hangszedőbe is beruháznia.

Lapzárta utáni info:
A forgalmazótól érkezett az új hír, hogy a teszten szereplő TD-203-as modellhez, visszavonásig egy új akciót hirdet, miszerint a készülékhez egy komolyabb, a Stream Audio kínálatában szereplő Ortofon 2M Red típusú hangszedőt szereli, a gyári helyett, változatlan áron!

Forgalmazó: Stream Audio

forrás: hifipiac.hu