Proson Rumble R-12 mélysugárzó teszt

Az 1975 óta működő svéd cég tulajdonában a kissé gyógyszerre hajazó nevű Proson mellett még kettő hangsugárzó márka is van, a Dynavoice, amelynek a választékából már mi is mutattunk be egy szub-woofert, valamint a QLN. Általánosságban mindhárom márkáról elmondható, hogy nem az agyonreklámozott termékek közé tartoznak, ezért temérdek járulékos költség nélküli földközeli áraikon nagyon korrekt minőséget ígérnek.

A fenti állítás igazsága többek között a Proson végtelenül egyszerű, az internet hőskorát idéző svéd nyelvű honlapján is tetten érhető, melyen az angol nyelvet kiválasztva tulajdonképpen a Google fordító lép működésbe, ami ugye, megint csak ingyen van. Szóval sokat erre sem költöttek, a megspórolt összeget pedig inkább a kedvező árban érvényesítették.

A beszédes nevű Rumble (dörgés, morajlás) mélysugárzó sorozat, mely a korábbi népszerű Blackbird családot váltotta fel, három modellből áll, melyek közül az R-12 a legnagyobb és legkomolyabb típus. (Típusszámában a „12” a woofer méretére utal, kisebb testvérei pedig 8 illetve 10”-os hangszórókkal készülnek.) Külsőre a dobozok a sallangmentes skandináv design mintapéldái, közel kocka alakúak határozott élekkel és sarkokkal, az egyetlen látványelem rajtuk a selyem tetejének ívelt formája, no meg a magas fényű fekete vagy fehér külső. A stabil MDF kabinettel készülő R-12 lefelé nyíló reflex-nyílással rendelkezik; ez a megoldás általában jól szokott működni, hiszen nem zavarja a falak közelsége, mint a rear-reflex kialakításnál, és nem pumpálja az arcunkba a levegőt, mint a front-reflex típusok.

Az elődmodellekhez képest a Rumble típusok nagyobb teljesítményű erősítőkkel és jobb minőségű hangszórókkal készülnek. Az R-12 csúcsban 250 W teljesítményű erősítőjével meghajtott 300 mm-es polipropilén membrános hangszórója előre néz, a kezelőszervek a doboz hátulján találhatók. Szabályozható a vágási frekvencia (40-180 Hz), a fázis (0, 180 fok) és a hangerő. A sztereó zenehallgatáshoz és házi-mozihoz egyaránt ajánlott modellen sztereó RCA line bejárat (a bal csatornát kell használni az AV receiverek mono szub kimenetéhez) és csiptetős hangsugárzó be illetve kimenetek találhatók, utóbbiak révén a „normál” hangsugárzó elé is be lehet kötni, bár én inkább a vonalszintű meghajtást ajánlanám, ami a gyakorlatban sokkal jobban szokott működni.


Míg a házi-mozi rendszerek esetében az aktív mélysugárzók jelenléte gyakorlatilag megkérdőjelezhetetlen, sőt, az utóbbi időben már a kettő szub-bal ellátott szettek is felbukkantak, addig a zenehallgatásnál meglehetősen vitatott és a hifi világ megoldatlan dilemmái közé tartozik. A mélyhangok szerelmesei imádják őket, hiszen olyan basszust produkálnak, amihez más esetben hordó méretű állódobozt kellene vásárolni, az ellenzők viszont a két különböző hangsugárzó összeilleszthetőségének problémáját emlegetik. Tapasztalatom szerint azonban megvannak azok a jól sikerült típusok, amelyekkel ideális beállítások és körülmények között korrekt módon lehet zenélni, főleg, ha az ember a józan, mindig elég, de sohasem sok beállítás híve. Sajnos ez a gyakorlatban elég ritkán szokott összejönni, mivel felvételek is nagyban eltérnek egymástól, ezért ha a kevés basszusúakhoz lőjük be a szubot, akkor esetenként túl sok lesz a mélyből és fordítva, és mindkét változat zavaró tud lenni. Persze a távszabályzós típusoknál ez nem probléma, mert egy-két gombnyomással lehet korrigálni, viszont efféle komfort híján nincs az embernek mindig kedve a szub háta mögött matatni, ezért az óvatosabb beállítást érdemes választani.
A korábban bemutatott Dynavoice Thunder-től eltérően a Rumble bassz-reflex típus, ennek ellenére nagyon korrekt módon össze tudtam hozni egy monitorsugárzóval is. Filmeken testes és erőteljes, de még a legvadabb jelenteknél sem agyatlan; nincsenek öncélú, hatásvadász effektek, viszont derekasan odacsap, ha kell. A hangerőszabályzó természetesen lehetőséget biztosít arra, hogy aki többet szeretne a basszusból, az még fokozza a hatást, a szub pedig kényelmesen bírja a terhelést és a karaktere sem változik meg tőle. Átlagos méretű nappaliban óriási tartalékok rejtőznek még benne, miközben a nevéhez hűen hatalmas morajt és robajt tud kelteni, így társasházban valódi jó-viszony gyilkos lehet, ha nem vigyázunk vele. Húzósabb filmzenéken „csépelik” a dobokat rendesen, a basszus pedig esetenként nemcsak a hallójáratokat, de még az emésztőrendszert is átmasszírozza.

A kényesebb területnek számító zenélésre váltva a Rumble meglepően szelíd is tud lenni az előbbi kulturált törés-zúzás után, és olyan összhang alakul ki a monitor és közte, hogy csukott szemmel a legtöbb esetben nem is tudnám megmondani, hogy a hang kétféle hangsugárzóból érkezik. Néhány pillanatban érzem csak, hogy egy picikét sok a mély, néha pedig még el tudnék belőle viselni többet is, de nem engedek a kísértésnek és nem változtatok az óvatos stílusú beállításon. Nagyon tetszenek az inkább már csak érezhető, mint hallható mélyhangok, amiket csak szép nagy és drága állódobozok tudnak így megszólaltatni, és amik komolyan hozzájárulnak az adott felvétel élvezhetőségéhez és valódiságának illúziójához. A nagyzenekarok tömege és komplexitása ilyenkor új értelmet nyer, számos más paraméter mellett ez nyűgözött le az Aida produkciójában is. A jazz muzsikák elmaradhatatlan szereplője, a nagybőgő dúsan, pontosan és kontrolláltan szólal meg, és a többi műfajhoz hasonlóan valóban stabil alapokat biztosít a zene számára. A basszus mennyiségének megnövekedése általánosságban a dinamika szintet is jócskán felturbózza, ettől megint csak életszerűbb lesz a zene, gondoljunk csak az élőmuzsika gyomorba vágó dobjaira és hangszerhangjaira. 
Pop és rockzenéken a mélyek szerepe különösen fontosnak számít, így nem meglepő, hogy ez a kulturált erő nagyon komolyan megemeli az élvezeti értéküket. Amikor egy pillanatra kikapcsolom a szubot menet közben, egy vicc, ami marad a hangból, tulajdonképpen pont a lényeg veszik el. Nem érzem magam kifejezetten mélyőrültnek, de ez a hangzás nagyon tetszik, amit azon is le tudok mérni, hogy újabb és újabb korongok kerülnek a lejátszóba, mert kíváncsi vagyok rá, hogyan szólnak a Rumble áldásos közreműködésével.

Mindig nagy öröm kifogni valami megfizethető finomságot, és azt gondolom, hogy a maga egyszerűségében is elegáns Rumble R-12-re mindkét jelző tökéletesen illik. Ez a szub egy mozin és zenén egyaránt jól használható, óriási erővel rendelkező, alapvetően jóindulatú típus, amit jól össze lehet hozni a fő hangsugárzókkal, még akkor is, ha kisebb monitorokról van szó. Lefelé nyíló reflex rendszerének köszönhetően az elhelyezésre sem különösebben háklis és a falak közelségét is jól bírja, kísérletezgetni azonban érdemes vele, mert nekem sem ott szólt a legjobban, ahova először letettem és a hangverővel meg a váltási frekivel is eljátszogattam kicsit, mire igazán jó lett.


Proson Rumble R-12
Frekvencia átvitel: 25 Hz – 180 Hz
Teljesítmény: 180/250 W (RMS/Max)
Méretek: 380×440×419 mm
Tömeg: 16 kg
Ár: 129.990,- Ft

Akciós ár: 115.000.-Ft 

 

Forgalmazó: Stream Audio
Tel: 30/211-5253
www.streamaudio.hu