Hírek, Tesztek

Dynavoice Challenger M65 v4 házimozi hangfal teszt

2019.08.26 12:06

Dynavoice termékekre jellemző, hogy adott árkategórián belül igyekeznek a lehető legtöbbet nyújtani. Ezt láthattuk az eddig tesztelt készleteken is, és ezt látjuk most, hatványozott formában, a Challenger sorozatban. A frontként használt Challenger M-65már a mérete és hangszórókészlete miatt is érdekes. 

Sorban, egymás után érkeznek tesztre a Dynavoice sztereó és házimozi hangfalszettjei és mi egyre jobb viszonyba kerülünk a svéd márkával. Annak tükrében is, hogy látszólag a kevesebb marketing, jobb ár/érték arány elve szerint kívánnak maguknak vásárlókat toborozni. Eddigi tesztjeink azt igazolják, hogy a néha egyszerűnek tűnő szerkezetekben, kellő átgondoltság és becsületes technika dolgozik.

 

Dynavoice termékekre jellemző, hogy adott árkategórián belül igyekeznek a lehető legtöbbet nyújtani. Ezt láthattuk az eddig tesztelt készleteken is, és ezt látjuk most, hatványozott formában, a Challenger sorozatban. A frontként használt Challenger M-65már a mérete és hangszórókészlete miatt is érdekes. Az előlapba szerelt 5 db hangszóró és a hátlapon látható 4 db reflexnyílás komoly teljesítményt sejtet. A csatlakozó felett, a záró saruval szabályozható keresztváltó pedig arról árulkodik, hogy a hangdoboz karaktere egyéni ízlésekhez igazítható. Gyorsan összegezve tehát, ha csak a frontsugárzók látványosabb paramétereit nézzük, akkor egy nagyon sokoldalú készlet sejlik fel előttünk. A figyelemre érdemes megoldások sora azonban ezzel még nem ért a végéhez. A center és a háttér hangdobozok érdekessége, hogy azok VESA kompatibilis rögzítő pontokat kaptak. Vagyis a kereskedelemben bárhol beszerezhető szabványos dönthető, forgatható konzolokkal is falra lehet őket szerelni.

A tesztre kapott Challenger M-65 EX V4 5.0 házimozi hangfalszettben a frontsugárzók azM-65 EX v4 típusszámot, a centersugárzó a C5 EX v4, a hátterek pedig az S-5 EX v4 jelzést kapták. Az impedanciájuk 4-8 ohmban lett megadva. A mérések azonban néhol a megadott alsó érték alá bekacsintó adatokat mutattak, ami miatt nagyon fontos, hogy kellően stabil, az alacsony impedanciát jól tűrő, tartalékokkal rendelkező erősítőt válasszunk hozzá! (megj.: a 100 000 Ft alatti házimozi erősítő kategória kizárva!) Az MDF anyagú dobozok fekete vagy fehér, faerezetű vinil fóliázást viselnek. A magassugárzó selyem dóm, a közép- és mélysugárzók polipropilén membránt kaptak. A frontok szerepét betöltő M-65 EX v4 hangfalak háromutas, 5 hangszórós felépítésűek, 4 db, a hátlapon kialakított reflexcsővel. A doboz belül erősített szerkezetű, amire szükség is van a seregnyi hangszóró miatt.

A center szokványos kétutas, három hangszórós felépítésű. Ennek a reflexcsövei is a hátlapra kerültek, szintén itt találjuk a VESA kompatibilis rögzítő pontokat. Ez amúgy a hátlapnak majdnem a harmadát kitölti. Valószínűleg ennek köszönhető az aszimmetrikus kialakítás is, amiben 2 db reflexcső, szorosan egymás mellett van a doboz baloldalán, a csatlakozó aljzatok pedig a jobboldalon foglalnak helyet

A háttér dobozkák mélysége a ma szokásoshoz képest karcsú, alig 17 cm. Ezek szintén kétutas kivitelűek, alul elhelyezett magassugárzóval, középtájon 2 db reflexcsővel, legfelül pedig a polipropilén mély/középsugárzóval. A szokatlan felépítés egyértelműen a diszkrétebb fali elhelyezést célozza, de hasznos lehet akkor is, ha egy keskenyebb könyvespolcra kell tennünk a dobozokat.

Halljuk!

Dynavoice hangfalakat NAD T758 és Cambridge Audio Azur 551R V2 házimozi erősítőkkel hajtottuk, változatos forrásokról. Elsőként a Donnie Darko néhány jelenetével a mélyek viselkedését vizsgáltuk. A hang határozott, dinamikus, testes és mindezek ellenére rendkívül jól nevelt, civilizált volt. Legnagyobb meglepetésünkre még a viszonylag kicsi háttérdobozkák is képesek voltak lépést tartani, bár azoknak a hangja néha túlzónak, keményebbnek tűnt, az aktuális beálltások mellett. A Fountain alatt néha komolyan meglepett minket azzal, ahogyan a frontok mélyei átmosták a szobát. A hangkarakter elvarázsolt, mindvégig jól nevelt és illedelmesen adagolt volt, amit mindenképp az erények között kell megjegyeznünk. Bár az egyértelmű volt, hogy a szett nem a felső kategória megszólalását hozza, de mégis az az érzésünk volt, hogy élére van vasalva. Tény, hogy a centernek elsősorban a párbeszédek lesugárzása jutott csak szerepéül és a frontok tömegét nehezen volt képes követni, az ár ismeretében mi mégis nagyon elégedettek vagyunk.

Zenével

A zenei teszt Diana Krall dalaival indult. AYou Know I Know Everythings Made for Lovekis hangerőn cseppet egyhangúnak, felhangosítva pedig picit dögösebbnek, mint kifinomultnak tűnt. Mintha egy cseppet megszédült volna az énekesnő. Ezek azonban csak apró eltérések voltak, az amúgy nagyon kellemes és kiegyensúlyozott hangban. A Popsicle Toes megmentette a rendszer becsületét. Nem sikerült belekötni, pedig bizony megpróbáltuk. Tori Amos – A Sorta Fairytale kimérten adagolta a dinamikát, ami nagyon jól állt a frontoknak és nekünk is nagyon tetszett. Ezzel együtt ismét felmerült, hogy a doboz talán egy kicsit színezi a hangot, mert az énekesnő a szokásosnál többet affektált és szuszogott. Hasonló volt a helyzet Antonio Forcione – Tears of Joy-a alatt, amikor a szobát kellemesen átjárta a zene, és ha nagyon szigorúak lennénk, akkor a gitár tonalitásába tudnánk csak kicsit belekötni, de a dobozok kategóriáját is figyelembe véve nem volt különösebb problémánk a hallottakkal. Ezután következett Elvis és a Fever ami nagyon kellemes és testes és ez ennek a felvételnek nagyon jól állt. Ekkor újabb felhangosítással próbálkoztunk, mert érdekelt minket, hogy mire képes ez az impozáns álló hangfal. A hangerőre jól reagált a rendszer, a szobát megtöltötte dögös és karakteres hanggal, amire beindul az ember lába.

Következtek a Pink Panther már agyonhallgatott felvételei. A hang élettel teli volt, de a zenekar pozícionáltsága nem volt tökéletes. Modernebb vizekre evezve, meghallgattuk Fever Ray néhány művét. A hangfalak rendesen megremegtették a szobát, pontos és karakteres mélyhangot kaptunk, ami nekünk kifejezetten tetszett. Madonna Ray of Light-ja bebizonyította, hogy meggyőzően mélyre képes a hangdoboz lefutni.

A tesztek végéhez közeledve még sorra került a Queen néhány dala, természetesen élen azAnother One Bites the Dust-tal, ami nagyon magával ragadott. Végül megszólaltTrentemoller Vamp-ja is, ami sok hangdobozt megszégyenített már, azonban itt is jól szórakoztunk, egy jó átlagot kaptunk, kellemes megszólalással.

Ítélet

Dynavoice Challenger az árkategóriájában egy nagyon jól pozícionált hangfalszett. A hatalmas állódobozok mintha gigászi erő leadására születtek volna, amit látszólag alátámaszt a jól terhelhető, nagyszámú hangszóró készlet is. Az igazság azonban az, hogy a dobozok hangja nyitott reflexcsövekkel sem válik kirívóan agresszívvé, ledugózva pedig egészen nyugodt és jól nevelt lesz a viselkedésük. Olyanok, mint a mesék szelíd óriásai.

A centersugárzó nem okozott meglepetéseket. A párbeszédeket becsülettel közvetítette, de a dörgedelmes munkát a frontokra hagyta. A nagy meglepetést a két háttérsugárzó okozta, amiket kis méretük miatt sokan alkalmatlannak gondolhatnak a hatalmas frontokkal való csapatjátékra. Az igazság azonban az, hogy bár szűkebb frekvenciatartományban, de nagyon is jelen vannak a hangképben a hátsó dobozkák. Ilyen áron és ilyen kis méretbe szorítva, nincs mit szégyellniük.

Zenével a Challengerek meglepően jól szerepeltek. Nyugodt és többnyire könnyed hangot kaptunk átlagos színpad reprodukcióval. A dobozok forgatásával mindenképpen érdemes próbálkozni. A mélyek civilizáltak, a középtartomány aránya a keresztváltó nullás állásával egyértelműen jó. Egyéni ízlések és az otthoni körülmények fényében persze mindez változtatható és esetleg érdemes ezzel is kísérletezni. A magasak a selyem dóm hangszórók jellegével, becsületesen szólnak. Hibát lelni ezekben sem könnyű, fegyelmezetten teszik a dolgukat.

Ezeket a hangfalakat biztosan sok olyan vásárló kiszemeli majd magának, aki filmek nézésekor erőt, dörgedelmes mélyeket és dinamikus, magával ragadó megszólalást keres, de mi jó szívvel ajánljuk azoknak is, akik kiegyensúlyozott, hosszan hallgatható társat keresnek.

Impedancia-jelleggörbe:

 

Féloldalasra hangolt reflexdoboz, 60 Hz-es rezonancia-ponttal. A 240 Hz-es alsó váltási pont alig látszik, a felső 1,8 kHz-en (gyári adat: 2500 Hz). A prospektus misztikus 4…8 ohmja 3,5 ohmos minimumot és 3,6 ohmos névleges impedanciát takar.

 

Süketszobai frekvencia-átvitel mérési diagramja:

 

Négy jól elkülöníthető szakasz a diagramon: 5 dB-es púp 80 Hz-es csúccsal, az alsó váltási ponttól széles plató, a felső keresztfrekvencián kisebb mélyföld majd szép sima magassugárzó.

 

Szobában mért frekvencia-átvitel tercsávos átlagolású mérési diagramja:

 

Tulajdonképpen ugyanaz, mint a süketszobai mérésnél, és mégis sokkal szebb – jól alkalmazkodik a valós lakó-szobai körülményekhez! Az alsó púptól nagyvonalúan eltekintve 63 Hz-től 20 kHz-ig +/-4 dB-en belül marad, különösen szép a csipogó linearitása. 50 Hz alatt egyenletesen esik a hangnyomás.

 

A mélyhangszóró külön felvett mérési diagramja:

Elég sokáig aktív marad a két 16 centis, de szép sima a lefutása.

 

Különböző hallgatási irányokból felvett görbék:

A 0, 15 és 30 fokból felvett frekvencia-hangnyomás görbék között a középső tűnik a legszimpatikusabbnak, de ezen természetesen az elrendezés is módosíthat – gyorsabb, egyszerűbb és olcsóbb tuningot a forgatásnál nehéz elképzelni…

A méréseket együttműködő partnerünk, a Totel Szerviz Kft. végezte

Műszaki adatok

Dynavoice Challenger M-65 EX V4 Álló hangfal

Felépítés: háromutas basszreflex
Hangszórók:

2 db 165 mm mélysugárzó

2 db 130 mm középsugárzó

1 db 25 mm magassugárzó

Frakvenciatartomány: 25 Hz-32 kHz (-3 dB)
Keresztváltási frekvencia: 240/2500 Hz
Névleges impedancia: 4-8 Ohm
Érzékenység: 93 dB
Terhelhetőség névleges/zenei: 175/250 W
Méretek: 1100x198x395 mm
Tömeg: 27 kg/db
Ár: 199 990 Ft/pár
AKCIÓS ár: 169 990 Ft/pár

 

Dynavoice Challenger S-5 EX v4 lapos, falra akasztható háttérsugárzó

Felépítés: kétutas basszreflex
Hangszórók:

1 db 130 mm mély/középsugárzó

1 db 25 mm magassugárzó

Frekvenciatartomány: 55 Hz-32 kHz (-3 dB)
Névleges impedancia: 4-8 Ohm
Érzékenység: 91 dB
Terhelhetőség névleges/zenei: 75/100 W
Méretek: 335x215x170 mm
Tömeg: 4,5 kg/db
Ár: 59 990 Ft/pár

 

Dynavoice Challenger C-5 EX v4 centersugárzó

Felépítés: kétutas basszreflex
Hangszórók:

2 db 130 mm mély/középsugárzó

1 db 25 mm magassugárzó

Frekvenciatartomány: 45 Hz-32 kHz
Névleges impedancia: 4-8 Ohm
Érzékenység: 90 dB
Terhelhetőség névleges/zenei: 120/170 W
Méretek: 495x164x195 mm
Tömeg: 6,4 kg
Ár: 44 990 Ft

Iránytű

Szett ár: 304 970 Ft
AKCIÓS szett ár: 269 990 Ft
EXTRA AKCIÓS szett ár 2015.04.10-én: 224 990 Ft
Forgalmazó:

Stream Audio Kft.

+36-30-530-6192

+36-30-211-5253

1142 Budapest, Szatmár u. 54/b

www.streamaudio.hu

Mérleg

+ Meglepően kiegyensúlyozott hangzás és becsületes dinamizmus

+ A reflexcső ledugózással és a keresztváltó állításával egyéni igényekhez is képes alkalmazkodni

+ A manapság egyre divatosabb fehér színen is kapható

- Feketében unalmas lehet a megjelenése

Szubjektív vélemény

Hangminőség: 4,5 csillag 
Kivitel: 4 csillag 
Formaterv: 3,5 csillag 
Ár/érték arány: 5 csillag 

forrás: www.av-online.hu