Hírek, Tesztek

Cambridge Audio CXR-120 házimozi erősítő teszt

2019.08.26 12:28

A kivétel minket is megerősít, mondom ezt azért, mert még nem teszteltünk ezeken az oldalakon házimozi erősítőt. Nem mintha idegen lenne az A/V receiver-ek csoportja, hiszen több mint tizenöt éves a Sztereó Magazin szerkesztőségénél eltöltött pályafutásom alatt jó néhányhoz volt szerencsém.

Egy új házimozi erősítő megalkotásánál, a mai kor kihívásainak megfelelően, temérdek szempontot kell figyelembe venni. Az igények maximálisak és a digitális világ alkotásainak, valamint az ezzel összefüggő vezérlési és kényelmi szempontoknak nagy szerepe van, tehát a vásárlók igénylik, ennek megfelelően kell a készülékeke konstruálni.

A kivétel minket is megerősít, mondom ezt azért, mert még nem teszteltünk ezeken az oldalakon házimozi erősítőt. Nem mintha idegen lenne az A/V receiver-ek csoportja, hiszen több mint tizenöt éves a Sztereó Magazin szerkesztőségénél eltöltött pályafutásom alatt jó néhányhoz volt szerencsém. Az apropót az adja, hogy egy igazán jót szeretnék bemutatni és talán a világon elsőként írhatok róla átfogó ismertetőt.
A vizsgálódás elsősorban a hangzás meghatározása, kiértékelése, de felhívom a figyelmet számos olyan dologra is, amely segíti felhasználót egy komplex készülék adta lehetőségek felhőtlen élvezetében. Ami már első látásra nagyon színpatikus az a középen elhelyezett, nagyméretű kijelző, ennek szövege könnyen olvasható, és a néhány fontos kezelőszerv, ami most nem uralja az előlapot. Szerencsésen elhagyták a piros infra-szemet és az első csatlakozók fedlapját ami régen nem volt valami szép. Ugyanennyire tetszik a könnyen és logikusan kezelhető, az eddigieknél részletesebb menürendszer. A beállítás csak kisebb mértékű felhasználói ismeretet igényel, mivel ez egy előrelépő modell biztosak vagyunk benne volt már a vásárló kezében házimozi erősítő.

 

Mit kíván a magyar házimozi rajongó? Ezt akár több mint tizenkét pontban is megfogalmazhatjuk, de most álljon itt négy fő csoport amellyel áttekinthető a készülék tudásszintje!

A fontossági sorrendben első a csatlakozások lehetősége és azok száma, hogy minden otthon fellehető készülék és „kütyü” ráköthető legyen! Nos, úgy érzem, a Cambridge részéről ebben a vonatkozásban el vagyunk látva, mert összesen hat HDMI 2.0 szabványú (HDCP 2.2 másolásvédelem) csatolóval rendelkezik, ebből egy, a frontlapon elhelyezkett MHL kompatibilis. Az eddig alkalmazott HDMI 1.4 szabvány max. 1080p sor megjelenítését teszi lehetővé, egyedül ezen az egy csatlakozó ponton nem kapjuk meg a 4K felbontást, a többin igen. A kettő HDMI kimenet közül a fő (HDMI 1) visszacsatolós (ARC) rendszerű a televíziós készülékek hangjának erősítésére. A második ellát egy másik képi eszközt pl.: vetítőt vagy másik szobában elhelyezett TV-t, HDMI 2.0 szabványú.
Bőségesen találunk (RCA) analóg hangjel-bemenetet is (összesen 3) és kettő digitális koaxiális, kettő optikai bemenetet, valamint egy komplett 7.1 (multi-channel analogue direct) bemeneti csoportot, többcsatornás analóg kimenettel rendelkező eszközünk számára.
Hét teljesítménykimenet dolgozik a megfelelő hangsugárzókhoz és kettő aktív mély-sugárzó hajtható erre a célra dedikált, változtatható kimeneten. A hangsugárzó kimeneteket úgy is konfigurálhatjuk, hogy vetítővásznunk méretéhez megfelelően magassági hangsugárzók is elhelyezhetők legyenek.

Második a digitális formátumok kezelésének komfortja.

Kezeli az összes, gyakran használt, lényeges digitális formátumot, kibontva és dekódolva az ott fellelhető információt, beleértve a network streaming-et, az USB-s eszközöket és a HDD-t. A CXR120-ban használt Cirrus Logic DSP processzor és nagy-felbontású DAC támogatja a 24 bites, 192 kHz lejátszást. A dekódolás kiterjed az ALAC, WAV, FLAC, AIFF, WMA, MP3, AAC, HE AAC, AAC+, OGG Vorbis (16-24 bit, 11.025-192kHz), DSD (csak HDMI-n keresztül) fájl-formátumokra. Ezt felfoghatjuk úgy is, hogy kaptunk egy DacMagic Plus kvalitású digitális/analóg átalakítót és egy Stream Magic6 internet rádiót, amik külön épített változatukban a Cambridge Audio slágertermékei voltak már jó ideje.

Harmadik a kommunikáció másik eszközzel.

Becsatlakoztatható egy Wi-Fi modul, kapcsolódhatunk a vezetékes hálózatunkra (RJ45 Ethernet), akár Bluetooth jelátvitel is lehetséges, ha megvásároljuk a külön kapható BT100 adaptert. A megfelelően kiépített (router) hálózatunkon keresztül elérhetjük az internet rádió több mint 20 000 állomását. Elérhető mindannyiunk kedvence a Spotify virtuális zenetár. Az egyéb csatlakozási lehetőségek között kiemelendő a 6.35mm-es szabványú fejhallgató kimenet, ami univerzálisan dolgozik 32 Ohm és 600 Ohm közötti impedanciákra egyaránt. Különböző automatizálási egységekkel is tud kommunikálni az IR emitter és IR receiver bemenetek használva, 2×12Volt trigger segít a zónázók használatában. Mivel könnyűszerrel eléri napjaink okos-telefonjait és Android, illetve IOS eszközeit egy letölthető alkalmazás segítségével teljes vezérlést biztosíthatunk készülékünknek.

Negyedik a tiszta jelátvitel és a teljesítmény.

Bőven van teljesítmény, hiszen a csatornánkénti 120 Watt (RMS) akár falrengetésre is alkalmas. Sztereó üzemmódban 6 Ohm átlagimpedanciánál 2×100 Watt állandó (nominális) teljesítmény is lehetséges. Szorosan ide tartozik a hálózati áramfelvétel és az energiatakarékosság kérdése. Az igencsak nagyra méretezett, toroid típusú hálózati transzformátorral megépített tápegység maximális teljesítmény elérésekor 1000Watt-tal terheli meg a villanyszámlánkat, ebből lehet a teljesítményt kicsiholni. Nem kell megijedni, csak pillanatnyi teljesítményekről van szó, különben a készenléti fogyasztás kikapcsolt (standby) üzemben kisebb, mint 0.5Watt! A készenléti kikapcsolás automatikusan is üzembe lép, amennyiben a készülék nem észlel bemeneti jelet. A nagy teljesítmény aránylag nagy hőtermeléssel jár, ezért a kivitelezéshez modernségéhez tartozik az újratervezett hűtési rendszer, amelynél elhagyták a régebben alkalmazott hűtőalagutat és helyette nagyobb nyílásokon úgynevezett direkt cirkuláris, ventilátoros hűtés érvényesül nagyobb légelvezető nyílásokkal.

A többi, cseppet sem elhanyagolható részletben említésre méltó, hogy a Cambridge CXR120-hoz tartozik egy automata hang-kalibrációs rendszer is egy kis mérőmikrofonnal, amely méri a hangszórók távolságát a hallgatási ponthoz képest és optimalizálja a rendszerünket szobánk akusztikájához. Egy jól megtervezett helységben nagyon keveset avatkozik be és nem változtatja meg a hangsugárzók alapkarakterét. A készülék szerkezeti egységei rezonancia-mentes, csillapított fém vázra lettek szerelve, ugyanígy a jelentős méretű extrudált hűtőbordák. A Cambridge CXR120 A/V receiver méretezését tekintve illeszkedik a mindenkori hifi-szabvány dimenzióihoz, pontosan 165×430×420mm, tömege 13.2kg.

 

A Cambridge Audio CXR120 A/V receiver tesztje innen egy kissé formabontó módon folytatódik, mert nem vagyok video-fun, nem a géppisztollyal csempét bontó gengszterre figyeltem és nem különösen hozott lázba az atomrobbanás vagy a lavinaomlás a szobámban. Mindig, így ezen a területen is a zenei hangzást keresem, a temérdek koncertfilm élményét és ha már a filmeknél tartunk a sok kitűnő filmzene érdekel ami természetesen CD-lemezen is nagy siker szokott lenni.

A meghallgatás körülményei: 5×6 m nappali szoba, egy Cambridge Audio 752 BD univerzális játszó, két Elac FS 249.2 frontsugárzó + 1 db CC241 centersugárzó + 1 pár BS244.2 háttérsugárzó + 1 db SUB 2050 aktív mély-sugárzó. Műsoranyagok: DTS digital koncertfilmek, CD-lemezek.

 

Meghallgatás

Hangzásában jellemző a nem tolakodó, de nem is elemző, mégis igencsak együtt-álló tömörséggel megszólaló, zeneileg tiszta hangok tömege. A hangzástér szépen kirajzolódik, nem műtér, inkább van köze a valóságoshoz esetleg a stúdió vagy koncert helyszínéhez mintsem valami „hallod, hogy mekkora a tere” – álságossághoz. Nem izgága hangzás, igen jó bemutatókészséggel, az eddigi gyártási sorozathoz mérten gördülékenyebb előadásmóddal, érzékekre ható gondolatébresztéssel. Mondom ezt azért, mert a zene mindenkiben más érzelmeket rajzol. Ennek így kell lenni!
A mindegyik csatornán jelen lévő nagy hangerő teljesítmény homogén egységet alkot, teljesen körülvevő élményben részesít. Minden, a mérőmikrofonnal kalibrált helyen, egyenletes volt a hangzás, akár a frekvencia átvitelt akár a lesugárzási energiát vesszük tekintetbe. Ott ahol kell kemény a hangja, de ha kell muzikális és ez kiváltképp a filmek kísérőzenéjének esetében érezhető. Csak a jó minőségben hasonlít egyik lemezfelvétel a másikra, természetesen azért kiütközik a különbség a DTS HD Master és a régebbi, elterjedtebb 5.1-es felvételek lesugárzott hangzás között. A Dolby Digital nagy-felbontású változata erősebb hátsó effekteket produkált, míg a DTS HD MasterAudio látványosabb, érzékletesebb, jobban megfogható teret varázsol a szobába.
Koncert filmeken hallgatva jól osztja be teljesítményét, a teljes hangerőt nem kihasználva is jól megjáratja a hangsugárzóinkat. Nagy hangerőre kapcsolva a frekvenciamenet egyenletes marad, nem esik szét a hangzáskép koherens marad a produkció. Az egyes hangszerek a rájuk jellemző hangterjedelemben és az általuk keltett aurának mennyiségi érzékeltetésével szólnak. A mű lehet izgalmas, vagy zaklatott, az érzelmeknek teljes skáláját be tudja mutatni. Sztereó hívők figyelem! Még a kemény diónak számító komolyzene is magával ragadó, nagy levegővel, igényes köntösben szólal meg Beethoven, Mozart, vagy Verdi muzsikája is, mert tágas a tér, és jó az atmoszféra. Lírai darabokon a hajlékonyság, kecsesség jellemzi, míg a drámai hatások is mindig pontosan célba találnak. Mivel nem simítja ki a műfajok közötti különbségeket, így realisztikus képet nyújt az előadásokról.
A Cambridge CXR120 a tőle egy kategóriával feljebb lévő hangsugárzókat is ki tudja szolgálni, erősít és nem erőlködik, a kb. 1 300 000 HUF értékű front-hangsugárzó-pár esetében sem hallani esetleges hiányosságait. Meghallgatás közben szinte önkéntelenül emeljük a hangerőt néhány decibellel, de nem azért mert nem érezzük jól a dinamikát, hanem mert megfeledkezünk arról, hogy szobában ülünk, egyre inkább igényeljük a körülölelő koncert hatást a színpad előtti első tíz sor valamelyikében létrejövő élményt. Ezen a ponton jutottam el ahhoz a gondolathoz, hogy már nem a rosszabbakhoz, hanem a jobbakhoz hasonlítom.

 

Konklúzió

A Cambridge Audio CXR120 A/V receiver megvásárlásával rengeteg lehetősége rejlik az audio/video-hobbi szerelmeseinek, mert minden mai műsorformátumhoz hozzáférést ad. A rohamosan terjedő okos-felhasználású kézi-készülékekkel vezérelhetjük, otthoni információs és adattároló hálózatunkhoz könnyedén kapcsolódik. Egy biztos, a régi beidegződést – miszerint egy házimozi erősítő nem lehet jó sztereóra – felrúgja. Mindezt emberi áron kínálja a Cambridge Audio.
Amennyiben jól meggondoltuk igényeinket és egy televíziós készülék mellett vetítő üzemeltetését is meg kívánjuk oldani, mindez csatlakozik a házi komputeres hálózathoz és az egészet egy iPad-el akarjuk irányítani, nyugodtan kifizethetjük az árát. Egészen biztosak lehetünk benne, hogy sokáig kiválóan fog működni és örömmel fogjuk használni.
Amennyiben mindezeken felül is várunk valamit, a Cambridge az „eggyel nagyobb” modellt, a CXR200 típusszámút ajánlja.

Zeneiség: 85%
Térleképzés: 80%
Dinamika: 85%
Kivitel: 90%
Szerelés minosége: 90%
Kezelhetoség: 80%
Összesen: 85%

Pro
+ az összes, lényeges digitális formátumot használhatjuk
+ Android és IOS vezérlés
+ internet-rádió elérés
+ 4K kompatibilitás

Kontra
 opcionális a Wi-Fi és a Bluetooth adapter

 

forrás: hangzasvilag.hu