Audia Flight Two High-End integrált erősítő teszt

Írta: Randall Smith

Öt éve írok teszteket de még mindig meglepődök azon, ha hallok egy újabb audio gyártóról. Manapság abban a korban élünk, hogy új cégek jelennek meg nap mint nap. Ellenben jó érzés hallani egy cégről, amely már 15 éve minőségi audio termékeket gyárt.

Az Audia Flight központja Civitavecchia, ami Rómától nem messze található Olaszország közepén. A céget Massimiliano Marzi és Andrea Nardini alapította 1996.-ban. Mindkét férfi nagy gyakorlattal rendelkezik a professzionális elektronikában. Legfőbb erényük a design, és az olyan alkatrészek kiválasztása, amelyek közül egyik sem módosítja az audio jelet, illetve nem lassítja az átvitel sebességét. Első közös munkájukat 1997.-ben mutatták be Audia Flight 100 teljesítmény erősítő néven. Amerikában 2005 óta jelentek meg a termékeik a viszonteladóknál.

Audia Flight Two

Az Audia Flight Two ($5700 USD) egy erőteljes integrált erősítő, amely 100 W csatornánkénti kimeneti teljesítményre képes 8 ohmon, vagy 180W-ra 4 ohmon. A súlya komoly 19 kg, amelynek legnagyobb részét a váz jobb oldalán található tápegység teszi ki. Az alacsony készülékház mindössze 115 mm magasságú, 419 mély és 440 mm széles. A front panel szálracsiszolt alumínium, míg az oldal lapok, és a fedél egy darab fekete színű texturált alumínium lemezből van formázva. A fedél bal oldalán néhány 6 cm szélességű szellőző nyílás található. Szükség is van ezekre, mert a Two a bemutató teszt időtartama alatt komoly mennyiségű hőt termelt. Még üresjáratban is egészen meleg volt az érintése.

A hátlapon hat pár bemenet található. Egy szimmetrikus XLR, négy RCA 1, 2, 3, 4 jelöléssel, és egy további RCA pár Monitor jelöléssel. Ezeken kívül két pár RCA kimenete is van. egy pár PRE, amelyet teljesítmény erősítőhöz lehet csatlakoztatni, ha a Two mint előerősítő üzemel, és egy másik pár REC jelöléssel, amelyet felvevő egységhez lehet csatlakoztatni. A felvevőből a visszavezetett jelet a Monitor bemenethez csatlakoztathatja. Található még a hátlapon egy IEC hálózati bemenet, és két pár hangszóró kimenet csavaros rögzítéssel. A banándugók is jól alkalmazhatók, de az én Analysis Plus kábelcsatlakozóimat csak megfordított helyzetben lehetett beledugni a középrészbe. Ez nem valódi probléma, csak egy picit szemet szúr, ha a kábel felfelé lóg ki a csatlakozásból. A tartozék hálózati kábel ezüst színű lengő hüvelye sokkal jobban néz ki, mint az általánosságban használt kábelek.

A front panel kis kijelzője mutatja a hangerősség beállítást, és a kiválasztott bemenetet. Alatta hat gomb található. Be/kikapcsolás, bemenet választás, Monitor, Balansz, Set (setup menü), és a csendesítés. A jobb oldalon nagyméretű forgató gombbal a hangerősség szabályozható, illetve a menüben lehet vele navigálni. A tartozék egyszerű, de súlyos távvezérlő nyolc gombjával ugyanazokat a funkciókat vezérelheti, mint a front panel gombokkal. A gombok megnevezése is megegyező.

A setup menüben a bemeneti fokozat feszültség erősítése 12 lépésben, 1 dB léptékkel módosítható, így egalizálható a műsorforrások hangereje. A beállítást bemenetenként külön lehet elvégezni. Emellett állítható forrásonként a fázis, és a bemenet átnevezése. Végül egy fontos beállítás – legalábbis számomra – a Bypass. Ezzel a funkcióval csatlakoztattam a Two-hoz az én házimozi receiveremet, és ezzel a módszerrel az előerősítő nélkül, csak a végfok részt tesztelhettem. A hangerő szabályzást a receiver végezte.

A Two két 100 W rms nagyáramú házimozi erősítője, és a két darab 520 VA toroid trafója adja a készülék súlyának nagy részét. A két trafós felépítés ebben az esetben azt jelenti, hogy a Two dual-mono kialakítás. Jel/zaj viszonya eléri a 95 dB értéket, és a felfutási sebessége (meredeksége) meghaladja a 180V/sec értéket. A Wikipédia szerint: „A meredekség ráta a maximális feszültség változás értéket jelöli az áramkör valamely pontján. A meredekség értéket meghaladva az erősítő nonlineáris effekteket fog produkálni” A magas meredekség érték tehát jó impulzus átvitelt biztosít a Two számára. 

A lánc elemi: 

A teszt során az Audia Flight Two a Rockport Technologies Mira hangfalaimat hajtotta meg. A digitális forrás egy Apple iMac volt, amely Amarra 2.1-gyel futott, és az iTunes amely a digitális jelet küldte a Weiss DAC2 digitál-analóg konverteremre. Minden kábel Analysis Plus volt. A rendszert egy Real Traps akusztikus csillapítókkal berendezett szobában állítottam össze. 

Néhány héttel az Audia bejáratása után a hallásomat is bejárattam egy kicsit egy Power of Towerrel. Nagy rajongója vagyok egy R&B, soul és funky stílust játszó san franciscoi csapatnak. 1970.-ben adták ki az első albumukat Direct Plus címmel (CD, Sheffield Labs 10074), majd ezt követte a Direct új kiadása 1988.-ban, amit stúdió élő zeneként rögzítettek. A Fanfare/You Know It megmutatja a csapat tehetségét. Briliáns fúvósok játszanak együtt más csodálatos zenészekkel olyan zenét, amely sok egyedi futamból áll össze egy folyammá. A producer a fúvósok hangzását nyitottra keverte. Minden fúvós külön helyet kap a színpadon, és a hangok mélységének bemutatásával nagyon valóságos színpadkép jeleníthető meg. A referencia hangerősségen a fúvósok extrém magas hangjai a csipogót képesek telítésbe vinni, ám ami fontosabb, a hallgatót is.

A Mirasok ezeket az extrém hangokat képesek kezelni a kompozíció módosítása nélkül, és ahogy megtapasztaltam, erre az Audia Flight is képes. Miközben a Two hangját legfőképpen neutrálisnak hallottam, kiderült, hogy egy picit mégis melegebb mint a teljesen sík neutrális átvitel. Rendkívül éles térképet rajzolt, és az időbeli részletező képessége is nagyon jó. A Fanfare/You Know It ritmusa a lüktető mélyektől az arcomba csapódó magasakig hibátlanul megjelent. A Two egyetlen hátrányaként annyit lehet mondani, hogy  nem volt olyan mély, és széles, mint a referenciaként alkalmazott Simaudio Moon Evolution 600i ($8000) integrált erősítőm.

A következő műsorszám új tapasztalatot adott hozzá az eddigiekhez. Nagy Ray LaMontagne rajongó vagyok, és az új albuma az új zenekarával egészen élvezhető. A God Willin’ és a Creek Don’t Rise (CD, RCA 65086) szövege egy favágó leveléből származik, amit a hazatérő kedvesének írt a múlt században. A dal elején egy hátborzongató acél gitár, és néhány dobütés kísérete táncol végig a színpadon. Ezek a dobütések ragadták meg a figyelmemet – Mindegyik egy felvételi helyen robbant, és a mérnökök túlhúzták a felvételt. A Two nem csak a súlyát, és az erejét mutatta meg minden dobütésnek, hanem megmutatta a felvétel hibáját is. A felvétel apró részletei mondanak számunkra a legtöbbet, és az Audia Flight képes volt ezeknek a részleteknek a bemutatására.

Újabban, minden általam végzett teszt tartalmazza Neil Young egy dalát a Live at Massey Hall 1971 (CD, 43328) csodálatos élő felvételen. Young az Ohio szóló részét egy olyan módon hangolt gitáron játssza, amelynek hangját tinédzser koromtól fogva jól ismerek. A barátaim gitárját próbáltuk meg pontosan ilyen módon behangolni, ezért ez a hangzás beleégett a hallásomba, és az agyamba. Young játéka közben minden régi emlékem visszatér, ha megfelelő rendszeren hallgatom. Az biztos, hogy az Audia Flight Two melegsége Young gitárjának hangját messze reálisabban szólaltatta meg, mint az én Simaudio 600i erősítőm. A húrok lefogása, a hangváltások módja, a húr megfeszítése, és lazítása tökéletesen hallható volt. Emellett a Two meleg érintése ellágyította Young hangjának harsányságát a felső régiókban. A Simaudio hangja egy kicsit sziszegősebbnek tűnt az összehasonlításkor.

A Two a színpad elrendezést egyéni stílusában végezte, amely nem egyezett meg azzal, amit a különleges 600i állított. Van egy dal az I’m Trying to Break Your Heart (Wilco, Yankee Hotel Foxtrot, CD, Nonesuch 79669) amelyben több hangszer együtt játszik. Ez az album volt az, amely Wilco-t ismertté tette a kritikusok előtt, és Amerika egyik legnagyobb együttesévé léptette elő. A dal dobbal kezdődik, amely direkt módon a színpad közepéről hallható, és a többi hangszer, mint például a zongora a mindenhonnan árad a szobában. A két akusztikus gitár egy-egy csatornából szólal meg. Elsőre úgy tűnhet, hogy egy nagy összevisszaság az egész, ám a hangok mégis összeállnak, és egy dallamos muzsikává változnak. A dal nagyon jó a hifi berendezések képességeinek tesztelésére, mert a felvétel módja, és a bemutatás is ezt támogatja. A térleképzés az egyik kulcs, mert távolságok vannak a hangszerek között. Egy jó audio rendszer viszont ennél többre is képes a dallal. Az Audia Flight felélesztette az előadást, és elhozta a nappalimba. Bemutatta a húrok mozgását, a zongora billentyűit, és távolságot a hangszerek között – minden a helyén volt, a színpadképe stabil, és borotva éles.

Végül úgy találtam, hogy az Audia Flight Two mélytartománya összemérhető volt bármely integrált erősítővel a saját rendszeremből. A gyorsaság, és a stabilitás ellenőrzésére mindkét integrált erősítőn meghallgattam Jack Johnson The 3 R’s dalát a Curious George CD Brushfire R 718348 lemezről. A felvétel egy nagy dobfelszerelést helyez el a nappaliban. A lábdob beütései feszesek voltak, és nagy erejűek a Two hallgatásakor. A Rockport Miras hangfalaim 4 ohmosak, és akár 30 Hz-ig lemennek. Bár nem a Two volt a legnagyobb teljesítményű erősítő amit a Mirasokon használtam (Coda, és Classé erősítők teszteléséhez is ezt a hangfalat alkalmaztam), a hang soha nem került ki a kontrol alól még a legalacsonyabb tartományban sem.  A Two kiválóan uralta a Rockportokat, különösen a mélytartományban. 

Összehasonlítás:

A 8000 USD árú Simaudio Moon Evolution 600i 2300 Dollárral drágább mint az Audia Flight, de mégis összemérhető vele. Nagyon sok jellemzőjében a 600i az egyik legjobb integrált erősítő napjainkban. Még Philip Beaudette is úgy érezte, hogy ez a legjobb integrált erősítő, amit valaha meghallgatott. 

Miről kell lemondania a 2300 Dollár árkülönbség miatt? Elsőként említeném azt, hogy a Two nem egy ékszer, míg a 600i igen. A Two nem túl feltűnő jelenség, nem felejti rajta a pillantását mikor ránéz. Másodsorban a Two hangerő szabályzás léptéke 0,5 dB, míg a 600i 0,1 dB léptékű szabályzásával leheletnyi pontossággal végezhető el a beállítás. A 600i bemenet választása egyszerűbb, mert elég csak egy gombot megnyomni a távvezérlőn, míg az Audia bemenet kiválasztásához elsőként meg kell nyomni az Input gombot, majd a +/- gombokkal léptetni kell a kiválasztott műsorforrásig. Emellett én úgy találtam, hogy a Two távvezérlője kevésbé érzékeny, mint a Simaudio. 

A hangzás tekintetében a két integrált erősítő hangjában több közös vonást találtam, mint különbséget. Mindkettő alapvetően neutrális, de az Audia Flight magasai egy kicsit melegebbek. A Simaudio szélesebb színpadot állított, de a magasai sziszegősebbek voltak. A 600i több részletet tárt fel, ám ezek csak nagyon nehezen érzékelhetők egy jó felvételen.

Például Ray LaMontagne felvételén a dobütések hangja a 600i erősítővel hosszabban csengtek le, mint a Two esetében. Mindkét integrált elég erőt birtokolt a Rockport Miras hangfalaim meghajtásához. Miközben a tesztet úgy végeztem, hogy oda-vissza kapcsolgattam a Simaudio és a Two között, nem éreztem indokoltnak a 2300 Dolláros árkülönbséget. 

Összefoglalás:

Mindig jó érzés olyan audio komponenseket felfedezni, amelyek közelebb hozzák a hallgatót a zenéhez. Az Audia Flight Two pontosan ilyen. Mielőtt megkaptam, még soha nem volt dolgom a márkával. Most, néhány hónapos együttlét után tudom, hogy hiányozni fog. Az Audia Flight elhozta az élő zenét a nappalimba, ahová letettem. Talán ez a legnagyobb bók részemről amire képes vagyok. Az Audia Flight Two csodálatos bemutatóra képes fair áron, és egyike azon készülékeknek, aminek hallgatását hosszú-hosszú ideig élvezni lehet.

Randall Smith 

Hangfalak -- Rockport Technologies Mira

Integrált erősítő -- Simaudio Moon Evolution 600i

Források -- Apple iMac, Weiss DAC2, Amarra 2.1, iTunes zene lejátszó

Hangfal kábelek -- Analysis Plus Silver Oval

Interkonnekt kábelek -- Analysis Plus Silver Oval-In

Hálózat kondícionáló -- Blue Circle BC6000

Audia Flight Two Integrált erősítő

Ár: $5700 USD.

Forrás: Soundstagehifi